2013. augusztus 24., szombat

Aug. 5.

Reggel már francia bagettet ettünk, majd biciklivel elindultunk Flavigny-ba, ami kb. 9 km-re van innen. Ez egy szinte középkori állapotban megmaradt kis hegyi falu. Azért mentünk ide, és tulajdonképpen azért vagyunk Burgundiában is, mert a gyerekek nagyon szeretik az Ezerarcú világ c. filmsorozatot, amelyben van egy Burgundia fejezet. Itt Merilees Parker meglátogatja a falut, megnézi az ánizscukorka-manufaktúrát, eszik ánizscukrot és bemutatja Marie-Francoise-t és az ő La Grange nevű vendéglőjét. Tehát ugyanezt szerettük volna mi is csinálni.
Bár Flavigny magasabban van, mint a kemping, mégsem volt annyira nehéz a felbiciklizés, mert először lefelé ment majd az utolsó két km-t kellett lassan felfelé megtenni. Ahogy tekertünk felfelé, már érezni lehetett az ánizsillatot. A cukorkagyárba mentünk először. Flavigny-ben már több száz éve csinálnak ánizsmaggal töltött cukordrazsét, Flavius római utazóra vezetik vissza az eredetét. Ez a kis gyár egy 1591-es eredeti recept alapján dolgozik, minden cukorkában egy zöldánizsmag van, azt vonják be 15 napon keresztül nádcukorból készült, természetes anyagokkal ízesített sziruppal. Van sima, mentás, medvecukor ízű, rózsa, ibolya, narancs, gyömbér, citrom, mandarin, feketeribizli ízesítésű. Az üzem megtekintéséhez sapkát kaptunk – a rövid vezetés egyébként ingyenes - , majd jól bevásároltunk a kis boltban. A manufaktúra egyébként Flavigny karoling korból fennmaradt apátsági épületében működik, a kriptákat mi is megnéztük. Később kiderült, hogy ugyanezek a cukorkák a helyi SuperU bevásárlóközpontban kb. 20 %-kal olcsóbbak.
Érkezés Flavigny-ba: jobbra az ánizsgyár


Apátság a manufaktúra mellett


15 napig tart a bevonás

A manufaktúra is részben az apátságban van


Körülnéztünk Flavigny-ban, megnéztük a régi templomot, és megtaláltuk mellette  a keresett La Grange-t, ami sajnos hétfőnként zárva van. Erre nem készültem föl. A fiúk csalódottak voltak, és mindenféle terveket szőttek, hogy melyik nap mikor kellene visszajönni. 
La Grange


Képek Flavigny-ból

A burgundi nagy csatorna, mellette kerékpárút

Fontenay, apátság



Ezután lebicikliztünk, azaz inkább száguldottunk, és a helyi SuperU-ban vettünk ebédre grillcsirkét, salátát, bagettet, amit az árnyékban lévő nagy közös asztalnál elfogyasztottunk. Ilyen is van itt, nagy tér a kemping közepén, árnyas fák alatt nagy asztalok, csap, grillező a közelben. Mivel nagyon meleg volt, inkább pihengettünk és fürödni mentünk a strandra, késő délután indultunk el Fontenay appátsághoz biciklivel, kb. 14 km, de már csak ketten, a gyerekek maradtak. Végig vitt az út a Canal de Bourgogne partján, majd kicsit emelkedett. Inkább végig apró sóderes vagy közforgalmú út a kijelölt kerékpárút, lehet, hogy Ausztriában az ilyet már kitábláznák, mint helyenként rossz minőségű utat, mert voltak itt-ott nagy gödrök, figyelni kellett. Az apátságot becsületesen alacsonyra építették, nem kellett nagy dombra feltekerni. Sajnos éppen zárt, mire odaértünk, kívülről megnéztük, talán másnap visszamegyünk.
Este még főztünk a kempingben és átbeszéltük a holnapi napot, de nem hoztunk döntést, hogy mit hogyan fogunk csinálni. Az időjárást is néztük, eső lesz. A gyerekek mennének a La Grange-ba, én megnézném belülről is a Fontenay apátságot, mosni is kell, Zoli kinézett egy kastélyt, eredetileg a híres burgundi szőlőskertekben bicikliznénk, de oda eljutni utánfutóval körülményes, vonattal nem olcsó, és egyébként meg már elég sokat bicikliztünk.
A nap bácsija az ánizsüzemben vezetést tartó fiatalember, gyorsan beszélt franciául, persze csak a mozdulatokat értettük, a nap nénije az ánizsboltban dolgozó hölgy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése