Aug. 11.

A koránkelők reggel bicikliztek öt km-t, hogy a szomszéd kisvárosból hozzanak pékárut. Csodálkoztak is a kempingben pékautóra várók, honnan hoznak ilyen bagetteket. A kempingbe minden reggel fél kilenckor jön a pék. Reggeli után – mivel a kiosztott 47. helyen semmi mozgás nem volt – úgy döntöttünk, biciklizünk egy keveset St. Vaast de Houge-be. Volt ott egy szép part menti sétaút és erőd, azt körbesétáltunk, néztük, milyen gyorsan jön a dagály. Még gyűjtöttem prospektusokat a turistainformációban, majd visszajöttünk. 

Ez mind kagyló, nem kavics

A reggeli apálykor az osztrigatelepek között még traktor közlekedett. Itt félig már víz alatt van, majd teljesen eltűnik.

Sétaút

Sétaút az erőd körül

Dagály

Lassan egy óra volt, és a 47-n még mindig ott állt a lakóautó. Mentem volna a recepcióra, hogy tisztázzuk a dolgot, de ott is kettőig ebédszünet volt. Így inkább mi is főztünk egy sonkás-sajtmártásos tésztát még az otthoni sonkából és maradék sajtokból. Eredetileg grillcsirkét akartak a fiúk, látták, hogy a főtéren milyen sokat sütnek, de kiderült, ez úgy működik, hogy a vevők odamennek reggel, lefoglalják, még a nevük is felkerül egy kis táblára, aztán ebédidőben érte mennek. Tehát csak annyit süt, amennyit megrendelnek.

Kinyitott a recepció és helyzetünk sokat javult: beszélt németül is a recepciós; rögtön megértette a problémát és a térképen azonnal bejelölt vagy 8 helyet, ahova költözhetünk; körbejártunk és kiválasztottuk a legjobbat, így most a sokkal nyugodtabb, nagyobb, sövénnyel körbevett 78-as számú helyen vagyunk. Evés után pedig húsz perc alatt átpakoltunk. A matracok felfújva az utánfutóra kerültek, a cuccok a kocsiba, a sátrat pedig harmonikaszerűen összehajtva de a vasakat nem kiszedve vittük át. Míg befejeztük a pakolást, Marci és Noémi lement a tengerpartra, Marci fürdött is.

Négy óra elmúlt, mire elindultunk biciklivel a másik irányba Reville-ből, ezúttal Barfleur felé, kb. 9 km-re fekszik innen. Azt a kisvárost is, ahogy Flavigny-t Burgundiában, az egyik legszebb kis településnek választották. Kicsi kikötőváros, kőből épült, mint minden errefelé. A központjában búcsús-körhintás kirakodás volt, nem lehetett nyugodtan végigmenni. Innét még sikerült rábeszélni mindenkit, hogy menjünk ki a világítótoronyhoz, csak 2 km. Végülis 4 km lett, de nem volt megterhelő. A torony 75 méter magas, állítólag Európában a 2. legmagasabb. 365 lépcső visz fel a tetejére, ez 12 éven felülieknek 2.50, kisebbeknek ingyenes. Hárman felmentünk, nagyon szép a kilátás, szinte körbevesz a tenger.

Barfleur

Barfleur kikötője 

A világítótorony és képek fentről

A kemping mögött ilyen a tenger.

Végül ma is mentünk biciklivel 30-40 km-t. Este még a gyerekek kinyavalyogták a pizzát, ezért hoztunk kettőt, bár a vajas bagett is nagyon finom.

Vajból enyhén sózottat árulnak errefelé, amelyben tengeri sókristályok vannak. Helyi termékek még a calvados és a cidre, az előbbi nagyon sokféle almából készült cidréből lepárolt almapálinka, a cidre pedig enyhén pezsgő almabor, nem túl erős. Normandiából származik még a camembert és más sajtok, híresek a kekszek, sütemények, erre külön boltok is vannak. És híres a karamella is, holnapra tervezzük egy kis karamellaüzem meglátogatását.  Már egy hete Franciaországban vagyunk, azóta voltunk több nagy bevásárlóközpontban. Ami érdekes, hogy rengeteg húsfélét árulnak, ugyanakkor felvágottakat kevésbé. Tehát nem láttuk a gyengébb minőségű parizerféléket, helyettük vannak nagyon szép sonkák és sokféle szalámi és kolbász. Amire még külön pult van, azok a quiche-k. Ezek különböző sós töltelékkel, pástétommal készült tortaszerű sós lepények. Amit a gyerekek még nem látnak otthon, az a nagyméretű csomagolás, pl. Dörmi piskótából vagy Kinder Buenó-ból.  Most például Lindt csoki az édesség, mert mindenhol 4 táblát árulnak 3,33-ért. Milkát nem is árulnak egyenként, csak kettőt vagy többet egybecsomagolva. Mifelénk otthon nincsen Cora, tegnap itt egy ilyenben voltunk, a Winny olcsó márkából vettünk többféle holmit, de mind finom volt (almalé, kuglófszerű kenyér, madeleine).

Holnapra tehát autós kirándulást tervezünk, igyekszünk 10-re D’Isigny-be érni, a karamellás üzemlátogatásra, majd a partraszállás egyik központjába megyünk el és én szeretném a Bayoux-i falikárpitot is megnézni, ami a világörökség része és majdnem 1000 éves, nagyjából 70 méter hosszú és Hódító Vilmos hadjáratairól, életéről szól.

Nap nénije a grillcsirkésnél mögöttünk álló néni, akitől Zoli megkérdezte, hogy miért van mindenkinek a kezében megrendelőlap. A nap bácsija pedig az a bácsi, aki a búcsúban a bemondó volt.