2013. augusztus 24., szombat

Aug. 19.

Reggel, mire megjött és hangosan kettőt dudált a pék, már üres volt a sátor és mindenki fel volt öltözve. Kb. negyed 11-kor indultunk el a kempingből és több, mint 3 órán át folyamatosan haladtunk. Eleinte 2x2 sávos, ingyenes utakon, majd autópályán, aztán csak főúton kb. 120 km-t, aztán megint autópályán, végül este 7 előtt megérkeztünk Sens-be, ahol szállást foglaltunk. Közben kb. háromszor-négyszer megálltunk, nem ettünk sehol, csak szupermarketben vásároltunk.
Itt Sens-ben bementünk a városba, és egy kínai büfében vacsoráztunk, kb. 35 €-ból megvolt.
Sens torony nélküli temploma, ami már zárva volt.

Műemlék ház Sens-ben

Hotel Premiere Classe - könnyen megközelíthető szállás átutazóknak

Két szobánk van, gyerekek egy háromágyasban vannak, mi egy kétágyasban, Noémi örül az emeletes ágyának. Egyszerűek a szobák, leginkább átutazóknak valók, van tv és wifi. Most éppen a 80 nap alatt a Föld körül megy franciául (Borzalmas a film, egyáltalán nem hű a könyvhöz). Reggelit nem kértünk, majd veszünk pékárut holnap, és megállunk egy parkolóban, úgyis van a hűtőnkben minden.
Különösebb esemény nélkül megtettünk kb. 600 km-t ma, és holnap is ez várható.

Nap nénije a kínai büfé vezetője, akivel nehezen értettük meg egymást, csak az iskolás gyereke beszélt valamennyire angolul. Nap bácsija a holland szomszéd férfi, aki sátorbontáskor megfogta a sátrunk alól kiugró nagy békát (és utána még sokáig simogatta). 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése