2013. augusztus 24., szombat

Aug. 4.

Reggeli, összepakolás és sátorbontás után fizettünk és fél 10 körül továbbindultunk Burgundia felé. A tulaj végül nem is kért pénzt azért, hogy a sátor és kocsi két napig üresen ott állt, csak arra az éjszakára számolta fel a szokásos 38 €-t, amikor tényleg ott aludtunk.
Zoli úgy döntött, hogy a Bodeni-tó svájci oldalán, autópályákat elkerülve haladunk Konstanz-ig, mert így talán kevesebb lesz a dugó, ez így is volt, ugyanakkor a sok település miatt nem haladtunk nagy sebességgel. Azt terveztük, hogy Schaffhausen-nél megnézzük a Rajna-vízesést, de odaérve hatalmas zivatar támadt, egy kis időre félre is álltunk, így erre most nem került sor. A térképet folyamatosan figyelni kellett, hogy merre menjünk, hol van Svájc, Németország, hol kezdődik Franciaország. Még Németországban egy McDonaldsban ettünk –magyar kiszolgáló Tatabányáról – majd a hármas határnál Altkirch és Belfort felé haladtunk. A GPS mindenféle hülyeséget tanácsolt, később például bevitt Dijon belvárosába, amit utánfutóval egyáltalán nem akartunk, így végig térkép segítségével mentünk, ami viszont csak Németországra vonatkozóan volt nagyon részletes, így egy idő után „lementünk” róla. Vasárnap lévén alig volt nyitva benzinkút, sokáig mentünk, mire végre találtunk egyet, ahol térképet tudtunk venni. Végre este hét körül elértük Venaray-les-Laumes Alesia kempingjét.
A néni a recepciónál csak franciául beszélt, szerencsére a legfontosabbakra emlékeztem még a sok honlapról. Itt egy éjszaka ötünknek 21 €-ba kerül, egy központi épületben ingyenes wi-fi is van. Nagyon jó kis kemping, nincsenek sokan, nagy, sövénnyel elválasztott sátorhelyek vannak. Csak wc-papír nincs, így azt másnap vettünk még. A kemping mellett van egy tó, ami egy felduzzasztott patak, kis homokos stranddal, ott fürödtek aznap a gyerekek. Este még biciklivel felfedeztük a környéket, hol vannak boltok, pékség, stb.

Vacsora már Burgundiában


Nap néni: Mc Donalds-os lány, nap bácsi: francia autópályán a kapus, kártya nem volt jó neki, csak készpénz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése